Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az árulók mosolya

2010.07.27


Kereszt a földre zuhan,
Ingaóra szétesik.
Fényképkeretek remegnek
Tudatlan, a szélben.

A tükörből én nézek vissza,
Saját magamra.
És a vágások, szép lassan
Végigcsúsznak az arcom mentén.

Kettészakad a bőr,
Elpattannak az erek.
Odakint vihar táncoltatja
A roppant égboltot.

Feltűnik a hús, új és erős
De a gyenge való
Nem bírja el a folyamatot
Ahol az árulás húzza szét az inakat.

Mosolygok, és vérbe forduló
Ajkaim között sikoly,
Diadalmas hallatszik.
Valahol óra kong.

Száraz kongás,
Óratorony halotti éneke,
Éjfélre hág, éjfélre járul
A boszorkányok bélyege.

Mikor megnyílik az árok
Mely az arcom keretezi.
Intek a múltamnak,
Üdvöz légy, jelenem.

Fényből a sötétbe,
Egészből a félbe.
Véres kacaj, mámorító,
Felvágott és borzasztó.

Kés pengéje hosszúra nyúl,
De utol már nem ér.
Árulásomért megfizettem,
A mosolyommal.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.