Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Én szeretlek, Magyarország!

2011.02.18

- Elizavetta... kérlek... nem! Könyörgöm, hallgass meg!
Gilbert, a lovag, megtörve borult térdre, a kezéből kiesett, és messzire csúszott a kard. Hideg fém karcolta fel a járólapokat, aztán halálos csend...
- Takarodj innen, te náci! Azt hiszed, hogy kiszolgáltatom neked őket?!
Erzsébet, a hun, szinte perzselő dühvel lépett el a feléje kinyújtott remegő kéz elől. Legszívesebben rálépett volna, de a férfi szánalmassága egyszerűen túl sok volt neki.
- Eli... Meine kleine... nem kérek tőled semmit, csak hogy figyelj arra, amit mondani akarok neked!
Az egyenruhás, bőrkesztyűs ujjak kinyúltak, és a piros-fehér-zöld karkötős kézre kulcsolódtak. Erzsébet undorodva próbált kiszabadulni a szorításból, de Gilbert nem hagyta magát - egy erős mozdulattal közelebb rántotta magához a hölgyet.
- Vedd le rólam a mocskos, vérrel öntözött mancsodat, te tömeggyilkos! Többet ne merd betenni a lábad a határaimon belül!
Egy másik kéz emelkedett a magasba... aztán csattanás hallatszott, és a német férfi arcán vörös folt terjedt szét, összetört véres üvegből kifolyó méregként.
- Gilbert... nem! NÉMETORSZÁG! Ha azt képzeled, hogy a Führered, a rangjaid, a háborúban betöltött szereped jogokat ad arra, hogy meggyilkold az én népemet is, akkor rossz ajtón kopogtatsz! És tudod, mit?! A lengyeleket is én engedtem át, dél felé! Újra, meg újra megtenném, ha tudom, hogy ezzel neked kárt okozhatok!

A német tekintete nem árult el meglepetést, vagy csak túl jól titkolta. Megtört alakja felkelt a földről, és árnyékot vetett a nőére, aki még mindig a kezét próbálta kiszabadítani az övéből. Gilbert elvigyorodott, és közelebb lépett, mint az illem engedte volna. Összeért az orruk.
- Tudok a kis cseledről, te hős megmentő. Ott voltunk... és tudod, mit? Egytől egyig lemészároltuk őket. Na, erre mit lépsz?
Erzsébet arca merevvé vált, olyan merevvé, mintha csak egy szobor állt volna a helyén. Aztán, szinte észrevétlenül, jobb karja kinyúlt, és egy lendületes mozdulattal pisztolyt szegezett beszélgetőpartnere torkához. Nem tűnt diadalmasnak, csak nagyon, nagyon elszántnak.
Ugyanakkor Gilbert másik, még szabad keze ügyébe is került egy fegyver, így ezután szemben álltak egymással, mindkettőjük arca mellett közvetlenül egy olyan eszközzel, amivel könnyedén ki lehet oltani valakinek az életét.

Lövés dördült, és mindketten a földre rogytak - Gilbert elterült a kövezeten. Erzsébet fél térdre ereszkedve nézett vele farkasszemet.
- Sosem voltál olyan gyors, mint amilyennek képzelted magad, te kutya. Jól jegyezd meg, ezt azért kaptad, mert lebecsülted a magyar nemzetet.
A német válaszul csak vállat vont. Messze földről híres volt lezserségéről, és arról a flegmatikusságáról, amit a halállal szemben tanúsított.
- Azt hitted, Árpád, Álmos és Attila gyermekei majd fejet hajtanak a te gyenge kis Führered előtt? Hogy majd csatlakozunk a hatalmadhoz?
Poroszország, ez a volt önálló ország, most németként bámult Magyarországra, aki könyörtelenül folytatta.
- Azt képzelted, hogy sárba nyomhatod a becsületünket, a testvéreinket, a büszkeségünket? És hogy bejön majd?
Erzsébet összevonta a szemöldökét, majd közelebb kúszott a földön fekvőhöz. Tartásából eltűnt a dac, a harag.
- Azt remélted, hogy melléd állok? Hogy kiszolgáltatom a zsidókat Budapestről is?
Gilbert fájdalmasan felkönyökölt, és megfogta a nő szoknyájának szélét. Tekintete elhomályosulni látszott.
- Abban bíztál, hogy téged választalak velük szemben?
- Igen. Szerettem volna.
- Szeretted volna, vagy szerettél volna?
- Mindkettő.
- Mégis a tömegek kiírtását választottad. Hagytad, hogy begyújtsanak a háború, a gyűlölet kemencéibe, és fellángoljon az őrület, ami elnyelte azt a sok ezer embert valahol távol, némethonban. Gyilkos vagy, Gilbert, megölted Európa jövőjét.
- Az... nem én voltam... hanem Ludwig.
- Bűnösök közt cinkos, aki hallgat.
- Visszacsinálnám, ha lehetne!
- De épp ez az. Nem lehet. Ők mind egy olyan helyen vannak, ahonnan semmi nem hozhatja vissza őket. Bánod e, hogy szövetkeztél a halálukban?
- Bánom! És vallom, hogy nem tehetek semmiről!
- NEM HISZEK NEKED, NÉMETORSZÁG! HALÁL RÁD, TE ISTENNEK ELKORCSOSULT LÉNYE!
- ERZSÉBET, SZÉP MAGYARORSZÁG! AZT GONDOLOD, NEKED NINCS MIT MEGBÁNNOD?!
- HALLGASS, TE MÉSZÁROS! MIK AZ UTOLSÓ SZAVAID?!
- SZERETLEK, MAGYARORSZÁG!

De nem én öltem meg Gilbertet. Oroszország kezéből sült el a puska, ami darabokra szaggatta a testét, és az enyémet is, majdnem. Pokolian fájt, de semmi nem fogható ahhoz, mint amikor megtudtam, vele mi történt.
Azóta egyedül hajózom az élet vizein. És olyan egyedül vagyok Európában, a testvéreim között, amennyire még sosem voltam. Talán ezért is lehetséges, hogy az egykori szeretteim azok, akik most elítélnek a miniszterem miatt.
- Erzsébet, a kritikán aluli politikai nézeteid miatt kizárunk az Európai Unió tagállamai közül. Mit kívánsz mondani az utolsó szó jogán?
- Akármit mondhatok?
- Bármit, amiről úgy gondolod, hasznos lehet a jövőre nézve.
- Rendben... Habár nem voltam a legjobb vezető, és a legerősebb... nem tudtam eleget tenni kötelességeimnek, nem tudtam megvédeni az embereket a múlttól, és hagytam, hogy hatalomra kerüljön a második Führer hazámban... csak azt tudom mondani, mégis, amit Poroszország mondott, mielőtt eltűnt volna közülünk. Ugyanúgy érzek, mint Ő akkor.
- És mi lenne az? - kérdezte Ausztria leereszkedően.
- Én... SZERETLEK, MAGYARORSZÁG!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.