Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Memories & Meds [Október 31.]

2010.02.03

Valaki járkál odakint, a folyosón…! Hallom a határozott lépteit, ahogy a csempémhez koppannak… de nem ismerős. Semmi sem az.
Ki van ott? Miért suttog? Miért nem jön be?
Torkig vagyok a helyzettel. Kapaszkodó kell… igen! Ez az! Egy kapaszkodó! Valami, amibe húsig márthatom a kezem, és amit nem szakít el többé sem idő, sem emlékezet!
Megfordul a világ. Körbe, mint a gyerekmesékben a zenélő doboz, dallamosan, mint egy zongora játéka, lassan… mint a halál.
Ez lenne hát? Mikor a szemed eltakarja a valótlan, a kezeid az ürességet ölelik magukhoz, és te csak zuhansz, zuhansz valahová, amit talán sosem érsz el?
Szavakkal le sem lehet írni…
egyszerre látom mindazt, amit élő és józan sosem láthatna.
Csak futok, rohanok amerre az életet sejtem, kavarognak a színek, a hangok, az illatok, az érzelmek, a képek… egyre őrültebb az egész, egybemosódnak, csontroppanó hanggal kettéválnak, majd újra egybefonódik elejük, végük, míg már nem látod, mi tartozott hova. Forog, forog, és vele együtt a szemed, a fejed, a lelked is. Csak gyorsabb lesz, nincs kiszállás! Ez itt a vég!
Tapsolj, míg teheted.

Végül, egy gigantikus pislogással véget ér az illúzió.
Beleremegek a fagyos esti levegőbe, mikor látom… hogy a tetőn állok.
Láncok nélkül.
(Október 31.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.