Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért ne sértegessük egy homunculus egóját - avagy Chiri Kitsu és Skyline esete

2009.11.13

Ütemesen cuppanó hangok, egy kipirult arc, és néhány elégedetlen sóhaj - még mielőtt bárki rosszra gondolna, leszögezném, mindössze Chiri Kitsu közlekedik kis kedvencével az oldalán.
Rezidens alanyunk épp Prontera folyton rendezett, - de soha sem tiszta - , utcácskáján tipegett amúgy két számmal nagyobb fűzős bakancsában. Hogy mégis hogyan lehet egy ilyen eszközben közlekedni, sőt, ’tipegni’, az most nem ide tartozik. Maradjunk annyiban, hogy neki sikerült.
- Sky, remélem, ma nem akarsz úgy viselkedni, ahogy szoktál! - sóhajtotta a kreátor - Semmi kedvem megint futni… mindegy, csak fogadj szót, oké?
A bájosnak kinéző csúszkáló homunculus mosolyogva követte a gazdáját, és ha lett volna ujja, most biztosan hamisan esküdött volna. Helyette viszont az ártatlannak tálalt ábrázattal próbált jó benyomást kelteni. Ismétlem, próbált.
- Áh, meg is jöttünk! - állt meg egy sárga ajtó előtt a még mit sem sejtő lány - Selfi biztos örülni fog a sütinek… legalábbis merem remélni. Na, színpadra! Ne felejtsd el, ezt most nem szúrhatjuk el!
Egy nőiesnek szánt, de talán kissé agresszív intéssel betaszította a nyílászárót, majd belibbent rajta, nyomában a kedvencével. Odabent azonban nem az várta őket, amire számítottak:
- Rohadtul nem érdekel a véleményed, oké?! - tajtékzotta egy ismeretlen, de meglehetősen unszimpatikus figura - Itt én mondom meg, mit csinálsz!
Chiri arcára ráfagyott a mosoly - ajkai alatt összekoccantak a fogai. Ellenben Sky*nak nem voltak hasonló gátlásai.
- Kac, mi a fenéért kell így üvöltened?! - kiabált vissza az épp színre lépő srác - Áh, szia, Chiri. Kac, tegyél egy szívességet, és dugulj el!
A jelenet sötét hátterében egy mellőzött másik homunculus gubbasztott kedvét vesztve. Ha lettek volna mancsai (igen, itt tessék hála imát rebegni a RO istenének, hogy még sincs nekik), már minden bizonnyal átvágta volna rajta az ütőereket.
Kedvenc hősnőnk pedig kissé kételkedve figyelte az orra előtt kibontakozó drámát. Tulajdonképpen szívesen leült volna, kezében egy bögre jó fajta vörösborral, és kényelmesen hátradőlve szórakozott volna - aztán eszébe jutott, hogy pontosan miért is jött. Hát, igen, az élet kegyetlen.
- Áh, Kac? - kérdezte bájvigyort imitálva, ahogy Sky*tol látta - Örven…
- Neked nem osztottak lapot, csend, fehérnép! - kommentálta a végét meg sem várva, ezek szerint: Kac - És vidd a közelemből ezt a… trutyit!
Ez a kedves, illedelmes megjegyzés (történetesen az utóbbi, hiszen a kis csontdaráló fiúnak nevezhető) természetesen Sky részére szólt. Márpedig, még a legostobább alkimista is tudja, hogy csak akkor sértünk meg egy homunculust, ha már nincs tartós tej a hűtőnkben. Ugyanis, ez a mesterséges faj legalább olyan egóval volt megáldva, mint egy két nagyobbra nőt GM.
Csoda, hogy Sky a tettek mezejére lépett, kijavítandó a csorbát a büszkeségén?

Kék fény, jóleső roppanás, egy elfojtott nyögés és egy jóleső, kéjes cuppanás - ismét csak egy félreérthető jelenet effektusai.
Kac nem túl dekoratív holtteste percek múlva az enyészeté lett, köszönhetően Sky alapos munkájának.
Chiri pedig látta leperegni élete fekete - fehérre mázolt filmjét, aminek a végén ő egy csalódott mozdulattal véget vet az összes végetvetnivalónak. Mélyet sóhajtva húzta volna elő a ’Szívtipró’ fantázianévre elkeresztelt baltát, mikor egy kesztyűs kész kulcsolódott a karjára.
- Self… sel…selfi! - suttogta megdöbbenve, mikor meglátta feltűnni a másik arcát az övé mellett pár centire - Mi… mit csinálsz?!
- Hát, lenne itt valami, amit már rég oda akartam adni… - jött a suttogássá halkuló válasz, nagyjából úgy, mint egy B kategóriás horror filmben.
- Self… self! Self, mégis mit csinálsz?! Ne, hagyd abba! Neeee… hagyd abba! NE hagyd abba!
És most kérünk mindenkit, tekintsen ki az ablakon, vagy a monitor mögül…

Eközben Sky megpróbálta ráébreszteni Pudingot a homunculus lét szépségeire, úgyis, mint:
- Blubb, blubbblubblbublubb! Blubb, blubb, blubb… blubb, blubb! - mosolygott a csontdaráló.
- Prr, blubb? - kételkedett Puding.
- Blubb blubblbubbblubb! Blubb, blubb. - folytatta az első.
- Prrr, blubb? - húzta össze magát szégyenlősen a fiatalabb.
- Blubb blubb! - vágta rá sármosan az idősebb.
(Ugorjunk ahhoz a részhez, ahol önállósítva magukat, elmentek sörözni egy jót.)

Valahol, a Morroc sivatag közepén…
- Ezt még megkeserülöd, Chiri Kitsu… - hörögte egy félhalott hang - amint megtaláltam a lábam és a kezeim, esküszöm, megbosszulom, hogy így bántatok velem!
Kac újra életre kelt - és valljuk be, jelentősen ocsmá… maradjunk annyiban, hogy alaposan megváltozott, rendben? - és haragtól fűtött feje forgott a homokbuckák között, egész nap átkokat szórva mindenre, amit csak látott.
És hogy mi történt ez után?
Talán egyszer kiderül.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.